• +36 20 933 3446

    Felügyeleti központ

  • +36 1 555 4400

    Ügyfélszolgálat

  • +36 1 920 6060

    Mobil support

  • HU | EN

    Nyelv

A Porschénak, a Bentleynek, a Lamborghininek és a Rolls-Royce-nak jól megtérült, hogy szabadidő-autókkal beálltak a divat diktálta sorba. Tavaly a Ferrari is szándékot nyilvánított, hamarosan érkezik a Purosangue, vagyis a „telivér”.

A Ferrari több modellt is bemutatott a tavalyi évben, új tagokkal is bővítve palettáját.

2020 várhatóan csendesebb lesz, de 2021-re ígérik a márka első emelt hasmagasságú modelljének, a Purosangue-nak az érkezését is. A telivér nem egyedül érkezik, hanem egy 15 modellből álló portfólió egyik modelljeként. Az új gyártási stratégia két termékvonalra bomlik, lesz egy hátsó-középmotoros platform a hagyományos, kétüléses sportautók számára, valamint lesz egy első-középmotoros layout, amire a 2+2, 4, 5 vagy akár még több személyes autókat is ráépítheti majd a vállalat.

Viszonylag keveset tudni az új olasz telivérről: a cég saját orrmotoros műszaki alapjaira épül majd, és várhatóan hibrid hajtáslánca lesz Az erőről vélhetően az olaszok V12-es egysége gondoskodik majd, amivel pl. Urus-nál erősebb lesz, hiszen abban „csak” egy V8-as kapott helyet. Ezzel persze valószínűleg drágább is lesz. Hogy elkerüljék a SUV kategóriát, FUV-nak keresztelve újat alkottak számára (Ferrari Utility Vehicle).

 

Sok vihart kavart az autó elnevezése is.

Egyrészt sokak számára felháborító a gondolat is, hogy a telivér nevet kapja, mert nem tartanak méltónak a márkához egy Ferrari szabadidő-autót.

Másrészt nemrég a Financial Times arról számolt be, hogy a Ferrari ellentétbe került egy nonprofit jótékonysági szervezettel a Purosangue név használatával kapcsolatban.

A még be sem mutatott nagy teljesítményű SUV neve a „telivér”, „fajta tiszta” mellett „tiszta vért” is jelent. Nos, létezik egy alapítvány is ezen a néven, nevével is tükrözve a sportban alkalmazott dopping elleni küzdelmet. Az alapítvány doppingellenes munkája mellett edzőtáborokat hoz létre és finanszírozza az idősek egészségügyi ellenőrzését. Az alapítvány ruházati cikkek és egyéb termékek védjegyeként regisztrálta a Purosangue szót 2013-ban. Megpróbáltak ugyan megegyezésre jutni a Ferrarival, de mivel ez nem sikerült, így megakadályozták a Ferrari védjegybejegyzését Európában. A Ferrari azon érvre épít, hogy mivel az elmúlt 5 évben nem volt elég aktív az alapítvány, ezért nincs joguk a névhasználat kizárólagosságának megtartásához.

Március 5-én kiderül, hogy kinek a javára dönt a bolognai bíróság a névhasználat ügyében.

2020-02-05
  • FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

    Olvasson autós híreket és érdekességeket a nagyvilágból!

    Regisztrálok

  • ×

    Közlemény

    Az Auto Securit Zrt. cégjegyzékszáma: (Cg.01-10-044381; székhelye: 1039 Budapest, Szentendrei út 407. szám) az általa nyújtott, GPS és GPRS technológián alapuló szolgáltatásai tekintetében alkalmazott Általános Szolgáltatási Feltételeinek (ÁSZF) az I. fejezet 12.1. pontjában foglaltakra figyelemmel az alábbi közleményt teszi közzé.

    Az Auto Securit Zrt. Általános Szolgáltatási Feltételeinek (ÁSZF) III. fejezet 3.1.2. pontja 2023. december hó 01. napi hatállyal módosításra került

    Budapest, 2023. december hó 01.

    Auto Securit Zrt.